styling

we’re not going that way

Már nagyon vártam, hogy megmutassam nektek ezt az anyagot, életünk első divatfotózását. Azóta a kezdetleges lelkesedésem igencsak alább hagyott. Olyannyira, hogy még abban sem voltam biztos, hogy tényleg közzé akarom tenni. Végül arra jutottam, hogy azok a részeink is hozzánk tartoznak, amelyek nem a legtökéletesebbek.

Lehet, hogy évek múlva, hogy újból elő fogom venni ezeket a képeket, nem fogok bennük mást látni, csak a hibákat és azt, hogy mi mindent csinálnék másképp. Most viszont valahol mélyen mégis csak büszke vagyok magamra, hogy legalább eddig eljutottam. Még akkor is, ha más szerint ez a része nem értékelendő…

Körülbelül másfél éve, amikor eldöntöttem, hogy az addigi életemben veszek egy 180°-os fordulatot és feladom az addigi ambícióimat és terveimet, hogy értelmiségi legyek és elemző és helyette neki vágok az ismeretlennek és a divatszakmában próbálok meg elhelyezkedni… akkor az egész környezetem hülyének nézett.

Feltettem minden összespórolt pénzem egy lapra és megadtam magamnak az esélyt, hogy ismételten pofára essek. Mi volt a garancia arra, hogy most a jó utat választom? Semmi. Ha valakiről soha nem gondolták volna az emberek, hogy egyszer majd ilyen álmokat fog magában dédelgetni, akkor az én voltam.

Én, aki mindig közömbös voltam a divattal kapcsolatban, aki közömbös volt a trendekkel kapcsolatban, aki soha nem volt képes normálisan felöltözni, aki mindig más emberek levetett ruháit hordta és nem izgatta sosem ez a kérdés, miért gondolta meg magát csak úgy?

Nem tudom. Erre azóta se tudom a választ és csak most tudatosult bennem a tény, hogy mennyire lutri is ez az egész. Hogy nekem soha senki nem mondta, hogy én jó vagyok. Hogy nekem soha senki nem ígérte, hogy ha most nem is, de egyszer majd jó leszek. Semmi garanciám nincs. És életemben elsőnek még B-tervem sem.

Nincs más út, mint ez. Nincs másik opció, csak ez. És ha Ti azt mondjátok, hogy én kevés vagyok, az egyetlen egy lehetőségem, ami van, hogy addig fogok menni, amíg elég nem leszek Nektek.

Vizsgamunka – 2017
Busójárás

Fotós: Jordanoff Péter
Modell: Tömösváry Panna
Fodrász: Kászonyi Gergely
Sminkes: Basa Fanni
Styling: Balogh Zsófi és Dankó Ágnes

4 thoughts on “we’re not going that way”

  1. Nekem, mint laikus, nagyon tetszik a divatfotózásod eredménye. Szakmailag biztos vannak hibák benne, de szerintem ezt mi, akik ebben nem vagyunk benne a mindennapokban, alig vesszük észre.
    Miért lennél kevés? Nekem pl. te vagy az egyik kedvenc fashion bloggerem, s többször is leírtam, hogy nagyon közel áll a stíílusod hozzám, sokszor inspirálódtam már neked köszönhetően és nagyon szeretem az outfitjeidet, amelyek vagányak, különlegesek, ugyanakkor a hétköznapokon is jól viselhetőek. Szerintem ez számodra is egy hosszabb út, hosszabb tanulási fázissal, szerintem hagyj még időt bőven magadnak!

    1. Azért kevés, mert a vizsgabemutatáson igen részletesen kifejtette a tanárunk, hogy mennyire értékelhetetlen sz*r az egész és hogy kommerszek vagyunk, akiknek nincsen önálló gondolata. Persze értem én, hogy a negatív, építő jellegű kritikára is szükség van és a tehetségtelen embereket nem kell dicsérni, mert csak még rosszabbá vállnak… de nagyon sikerült a szívemre venni a szavakat.
      Főleg, hogy az elmúlt időszakom nem volt jó. Az egész életem összeomlani látszik és még csak az álmaimba sem kapaszkodhatok, mert arról is kiderül, hogy reménytelen… ?!

  2. Ügyes vagy, gratulálok ehhez a szép munkához! Mi ez a kishitűség? Fel a fejjel, mi olvasók nagyon szeretjük a blogodat, a videoidat, ahogy csinálod, ahogy tanácsot adsz a kérdéseinkre, válaszolsz, témákat állítasz össze, azokról beszélsz. Az outfitekről pedig akkor nem is beszéltem még, azok is mindig fantasztikusak (apropó: combzoknis outfit lesz majd még hamarosan? :):):))
    Szóval: előre, csak előre, lássuk, mi lesz belőle. 🙂

    1. Ez nem kishitűség, hanem ez a vizsgáztatónk véleménye. És én még finomítva írtam le azt, amit Ő mondott a munkánkról – meg egyben rólunk is. Még azon is elgondolkodtam, hogy otthagyom a sulit, mert minek költsem a nehezen összeszedett pénzem valami olyanra, ami reménytelen? De aztán rájöttem, hogy nincs más, amit csinálhatnék. Vagy amit szeretnék. Szívás. 😀
      (Amúgy biztos lesz combzoknis outfit poszt is, csak most a fotózás is bajos, mert nincs kivel mennem.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*