Lookbook

i am excited

Az utóbbi időben sikerült kicsit elhanyagolnom a blogot, aminek ezernyi meg egy oka volt. Többek között az, ami általában lenni szokott: közbe szólt az élet. Sok volt a munka, sok volt a suli… Nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy alább hagyott a lelkesedésem és a motiváltságom a blog vezetésével kapcsolatban. Rengeteg ruha és outfit ötlet lapul a szekrényemben, ami csak arra vár, hogy végre be legyen fotózva és felkerülhessen ide, de sajnos a lehetőségeim igen szűkre szabottak.

Mindig is utáltam a páros sportjátékokat. Amikor más embertől kellett függnöm. Én az a fajta gyerek voltam, aki mindig inkább önmagában szeretett játszani, mert így garantált volt, hogy az irányítás is az én kezemben lesz. Sajnos a blog viszont nem egy egyszemélyes munka. Szükség van segítő kezekre ahhoz, hogy egy ilyen poszt megszülessen. Nekem ezekből a segítő kezekből mostanában pedig nem túl sok jutott…

És ezt nem panaszosan mondom! Véletlenül sem. Egyszerűen csak szeretném megértetni veletek, hogy az utóbbi időben miért orientálódtam annyira a videózás irányába és miért hanyagoltam el ezt a blogos felületet. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy hagyjam abba és koncentráljak csak a csatornára, de nincs szívem. Egyenlőre még őrlődöm és gondolkodom, hogy mivel és hogyan lehetne feltámasztani hamvaiból.

Ha Nektek lenne olyan téma vagy poszt és rovat ötlet, amit szívesen látnátok itt, fotók és írás formájában, akkor osszátok meg velem mindenképp. Addig is pedig itt az év első tavaszi outfit posztja!

SHOP MY STYLE

8 thoughts on “i am excited”

  1. De jó, végre egy outfitposzt, már nagyon hiányzott. Én mindenképp örülnék, ha folytatnád a blogodat, én már egy éve követem rendszeresen. Persze, tudom, hogy nehéz összehozni ezeket az outfitposztokat, pláne, hogy nem nagyon van segítséged, de nagyon jól csinálod, kár lenne abbahagyni. Nincs senki neked itt Bp-en, aki a fotózásban tudna segíteni?

    1. Van pár ismerősöm, majd megpróbálom őket beszervezni. De nem akarok senkinek a terhére lenni ezzel. 😀 Nehéz kérdés…

  2. Én már írtam párszor, hogy nekem az outfitposztjaid a kedvenceim. Szomorú is vagyok mostanában, hogy sajnos nem nagyon van lehetőséged új outfiteket mutatni, én ezek miatt szerettem meg a blogodat a leginkább. Persze a youtube videoid is jók, de az outfitek tetszenek nekem a legjobban. Esetleg egy ötlet: talán ősszel csináltál egy outfit videot is, ahol 4 outfitedet videoztad le (egyedül?). Esetleg amíg nem tudsz képekkel jelentkezni, addig egy-egy téma köré épített outfit video is nagyon jó lenne.

    1. Igen, a videózást egyedül csinálom. Lehet, hogy majd több outfit videót teszek fel oda is, csak az eddigi tapasztalatok alapján arra érkezett a legkevesebb visszajelzés és megtekintés, ezért úgy voltam vele, hogy talán annyira nem is érdekli az embereket.

  3. De jó lett ez az outfited is, nagyon csinos ez a szoknya, különösen a fekete harisnyával és combzoknival kombinálva, ismét egy fantasztikus szett tőled!
    Iegn, ezt írtad már korábban is, hogy mostanában csak ritkán tudsz outfitekkel jelentkezni, én azért mindig örülök, ha sikerül összehoznod egyet-egyet és remélem nem hagysz fel ezekkel.
    A blogon csinálhatnál esetleg még posztokat az aktuális trendekről, hogy ezeket mennyire tartod hordhatónak, hogyan lehet jól kombinálni, hogyan illeszthetjük be a ruhatárunkba, mik a buktatók, mikre érdemes figyelni, stb. Engem érdekelnének ilyen írások is tőled. (Olyasmi, mint a combzoknis, vagy leggingses videoid, csak leírva és példaképekkel is alátámasztva esetleg…)

    1. Köszönöm szépen!
      Ez nem is rossz ötlet. Én is gondolkodtam, hogy lehetne több írásos poszt, amin mondjuk nem a képek a hangsúlyosak. De még gondolkodom rajta. Kicsit kijöttem a formából. Már jó rég nem írtam semmit, főleg most, hogy ráálltam a videózásra. Azt hinnél az ember, hogy ez olyan mint a biciklizés, hogy sosem lehet elfelejteni, de mégis, most úgy érzem magam, mint aki két értelmes szót se tudna leírni. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*